|
Újlengyel-Pécel 2:6
2008.10.05. 20:30
A 8. fordulóban Újlengyelre látogattunk,akik a tavalyi évükhöz képest eddig egész jól teljesítenek,így egy nehéz meccsre számíthattunk.Az első félidőben egy fejes góllal szereztünk vezetést: Szekeres Márton beadását Baráth Márk fejelte a kapuba. Ezután rögtön megszereztük 2. gólunkat : egy szöglet után rosszul jött ki a vendégek kapusa és Szabó tamás ívesen fejjel jutatta a labdát a hálóba, így már 2:0-ra vezettünk. A félidő hátralévő részében még volt egy gólváltás: a vendégek szépíteni tudtak egy labdavesztést követően, majd mi egy tizenegyesből Varga Benedek révén újra kettőre növeltük előnyünket . 3-1-es vezetéssel fordultunk a második félidőre. A második játékrész elején is mi voltunk aktívabbak ,így újabb két gólt szereztünk: elöször Varga Benedek talált be fejjel , majd pedig Bóka Szabolcs mattolta a védelmet. Ezt követően a hazaiak is kaptak egy büntetőt ,amelyet értékesítettek is. A mérkőzés utolsó gólját mi szeretük : egy nagy bedobást Varga Benedek húzott középre , a hosszún érkező Hajdú Ádám pedig közelről a kapuba belsőzte a labdát. A mérkőzésen mi játszuttunk fölényben és akár több góllal is nyerhettünk volna. A következő fordulóban Gyömrőre utazunk , és egy győzelem esetén nagy lépést teszünk ahhoz hogy elsőként zárjuk az őszi szezont.
Összeállításunk: Deme - Rigó , Varga Balázs (Nagy) , Szekeres M. , Szabó T. (Balogh) - Gajdos (Szekeres K.) , Tóth Á. (Hajdú) , Tóth V. , Bóka - Baráth , Varga Benedek
A felnőtt csapatunk 4-1-es vereséget szenvedett, a serdülők pedig 3:0-ra győztek.
| |