|
Pécel-Nyáregyháza 8:0
2008.10.26. 17:36
Sima meccsen hoztuk a 3 pontot!
Itthon fogadtuk a Nyáregyháza ifi csapatát ,és a tabellán elfoglalt helyezések alapján sima hazai sikerre lehetett számítani. Az első gólunkat egy büntetőből szereztük: Tóth Valentint buktatták a 16-oson belül ,majd a megítétl 11-est Bóka Szabolcs értékesítette. Ezt követően Varga Benedek bedobását fejelte a kapuba Baráth Márk, és ezzel már 2:0 volt az állás. Harmadik gólunknál Hajdú Ádám ugratta ki Tóth Valentint , aki elguritotta a labdát a kapus mellett. Félidei utolsó találatunkat Baráth Márk szerezte egy fejessel. Tehát 4:0-ás vezetéssel mehettünk a negyedórás pihenőre. A második félidőben egy szép góllal nyitottunk: kényszerítőkkel játszottuk szélre a labdát,majd Bóka Szabolcs beadását Szekeres Kristóf váltotta gólra. Körülbelül 5 perc mulva jött a 6. gólunk is melyet Varga Benedek szerzett: 8 méterről lőtte ki a hosszú felsőt. Hetedik gólunkat Baráth Márk szerezte, aki ezzel mester hármast ért el,így már 7:0 volt az állás. Utolsó gólunk Szekeres Mártonhoz fűződik: becselezte magát a 16-oson belűlre ,majd laposan lőtt a hosszúba. Ezzel a góllal kialakult a végeredmény is 8:0. A mérkőzésen lehetett volna nagyobb arányú is a győzelmünk,ha kicsit többet futunk,passzolunk és jobban odafigyelünk.Következő fordulóban Tápiószelére látogatunk,idei utolsó idegenbeli találkozónkra.
Összeállításunk: Deme - Rigó (Szekeres K.) , Kiss (Nagy) , Szekeres M. , Szabó (Balogh) - Varga Benedek , Tóth Á. (Varga Balázs) , Tóth V. , Hajdú , Bóka (Gajdos) - Baráth
A felnőtt csapatunk igazi közönség szórakoztató meccset játszott és kitömte ellenfelét 13:0-ra győzve.A mérkőzés egyik legjobbja Sütő Nándor volt aki gólt szerzett és gólpasszokat adott.Valamint edzőnk , Bajor Tibor is fejelt egy gólt. Serdülő csapatunk 10:3-as vereséget szenvedett.
| |